Miért fontos a gépjármű adásvételi szerződés?

A gépjármű adásvételi szerződés nem közokirat, azonban bizonyító erejű magánokirat. Ennek jelentősége, hogy 2010 július elseje óta a gépjármű adásvételi szerződés csak bizonyító erejű magán okirat lehet. Gépjárművet a közúti közlekedési nyilvántartásba csak ilyen irattal vezethetnek át.

Ezt az iratot nem jegyzi ellen ügyvéd vagy közjegyző, azonban tanúk által hitelesítve, a jármű adásvételének legtöbb körülményét rögzítő olyan irat, amely hivatkozási alap lehet egy jogi vitában is.

A gépjármű adásvételi szerződés így az elsődleges és legfontosabb irat ami tanúkkal  hitelesítve biztosítja, hogy a gépjármű nyilvántartási rendszerbe az autó tulajdon jogát átvezessük, valamint egy esetleges jogi vita létrejöttekor megfelelő hivatkozási alap.

Gépjármű, autó, motor és egyéb haszonjármű esetén is fontos hogy körültekintően járjunk el, minden esetben jól kitöltött adásvételi szerződést, nyomtatványt írjunk. Az okmányiroda csak pontosan kitöltött, aláírt és 2 tanúval ellátott nyomtatványt fog elfogadni.

Ez az irat, dokumentum az adásvételben résztvevő mindkét felet védi függetlenül attól ki az eladó vagy a vevő, illetve hogy természetes személyek, magánszemélyek vagy jogi személyek, cégek között jön létre a jogügylet.

Utolsó frissítés: július 5, 2018  

 Autós Iratminta Súgó, Gépjármű Adásvételi Szerződés - Tudástár    
Összesen 1 Értékelés:
0

Tell us how can we improve this post?

+ = Bizonyítsd hogy nem vagy robot